Sokszor hallottam embereket úgy nyilatkozni maximalizmusukról (perfekcionizmusukról), mint valami pozitív, különleges, általuk birtokolt tulajdonságról.  

A maximalizmus alatt: igényességet, lelkiismeretes törekvést, odaadást, minőséget érthetünk. De: 

Miért csapda mégis, ha ebben gondolkodunk?

Megfosztjuk-e munkánkat, vagy magunkat valamitől?

Hol vannak a maximalizmus rejtett buktatói? 

A létünkből fakadóan....

1. A tökéletesség lehetőségének tévhite 

Talán nem mondok újat azzal, hogy az ember nem tökéletes. Amikor valamire azt mondjuk "emberi", akkor gondolhatunk saját esendőségünkre is. A tökéletlenségünk ugyanis tényleg emberi. Tovább megyek, az esendő, a picit hibás, ahova a hiány, a harmónia megbontása lép be, szép is lehet. Sőt, lehet, hogy ettől szép? 

A tökéletesség lehetetlen, csak a tökéletességre való törekvés lehetséges. De milyen fok-mérték arányban éri meg? Milyen áron érdemes? Amíg nem szenvedünk kárt benne, egészségileg, lelkileg, érzelmileg? A túl nagy áldozatok hozatala intő jel lehet...

Pszichológiai háttere...

2. A maximalizmus összetevői, azaz honnan tudhatom, hogy az vagyok-e? 

Egy olyan személyiségjegyről beszélünk, amelyet az egyén

• tökéletességre való törekvése, és túlságosan magas szintű teljesítménynormák felállítása határoz meg.
• Párosul hozzá egy kritikus önértékelés, és mások értékelése/visszajelzése miatt járó aggodalom. A tökéletességtől való elmaradást ez a beállítottság elfogadhatatlannak tekinti. 

Egy olyan mentális séma, amiben az idealizmus és az ítéletalkotás keveredik. 

Alkotás, munka, teljesítmény...hogyan dolgozik? 

 3. Értékességem a teljesítményem? 

Van egy olyan háttere is ennek a személyiségjegynek, hogy túláltalánosít, és önmagára veszi mint értékítéletet azt, ami a munkájára, teljesítményére vonatkozik. 

Sőt, hajlamos lehet arra következtetni, hogy a teljesítmény határozza meg az értékét. Azaz az érték a teljesítmény függvénye. Fontos lehet számára a külső visszacsatolás, mert belsőleg instabil az önbizalma, az önbecsülés stabil forrása nincs (még) feltöltve, ezért az önértékelését teljesítményéből nyeri, következteti. 

 4. Mi mindent veszítek, és mit nyerek?

Mi van akkor, ha a sors iróniája éppen az, hogy maximalizmusom az akadálya annak, hogy maximálisan kiaknázhassam a bennem rejlő lehetőségeket?  Miben gátol valójában a maximalizmusom? 

• A tökéletesség túlhajszolása óriási stresszforrás. (vele járó érzelem pl. a dühkitörés)
• Ha tartózkodunk attól a helyzettől, amelyben tökéletlen eredményt nyújtunk: fejlődésünket akadályozzuk.
• Ha tetszik, ha nem, a tévedések, botlások, hibázások a tanulás/változás természetes velejárói. 

 5. Miért stagnálás, egyhelyben maradás a maximalizmus?

Amikor a tökéletesítgetés miatt már az elején leragadunk...amikor minden hozzávalót többszörösen gyűjtögetünk...amikor várjuk az ideális órát, a megfelelő időblokkot és hozzá az ihletet...amíg mindezt begyűjtjük, az óra ketyeg, az alkotás, a munka nem halad. 

Elindul egy halogatás. "Majd ha" tervek. Miközben nem csinálom, amit lehetne, elkezdek türelmetlenséget érezni, ami feszít, és bűntudatot kelt, hogy nem haladok. 

A bűntudat ellenszere az aktivitás, cselekvés. 

6. Mit csinál a kreatív perfekcionista? Mit tesz a kreatív pragmatista? 

Ha alkotásról van szó, akkor a következő törénik:

A kreatív perfekcionista időcsapdába ejti magát már az elején. Halogat. Gyűjtöget. Annyi anyagot összegyűjtött már, hogy most azok között, hogyan tud dűlőre jutni? Melyiket válassza? Ki tudja...elveszik a részletekben. A végén pedig hogyan lehetne tökéletes, hiszen mindig van néhány vonás, ami még csiszolható. A maximalista kevesebbet alkot, és rosszul bírja, ha azt a tökéletesen kimunkált művet krtikai szempontok alá vetik. (mert a személyét sérti). 

Mi lehet jobb a maximalizmusnál....azaz mire cseréljük?  

A kreatív pragmatista jellemvonásai, mit mond magának?

• Tudom, hogy nem jön el az ideális idő, ahhoz, hogy valamibe belefogjak. Ezért felszabadítok időt arra, hogy elkezdjek dolgozni az alkotásomon. 
• Elfogadom, hogy az alkotó munka kezdeti szakasza kialakulatlan, bizonytalan körülmények között kezdek.
• Nem baj, mert van időm, hogy alkalmazkodjak, újratervezzek, céljaimat igazítsam az úthoz. 
• Lépést tartok a felállított ütemmel, és az elég jó megoldás után lépek tovább. 
• "Befejezés" alatt azt értem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a rendelkezésemre álló erőforrások alapján, és az alkotás a minimális követelményeket teljesíti. 
• Nagyra értékelem a visszajelzéseket, mert segítenek abban, hogy alkotásom jobb lehessen. Eldöntöm, mi az amit elfogadok, mi az amit nem. Mások véleménye szélesíti látókörömet. 

7. Te melyik lennél, melyik vagy? 

Valójában ez a kérdés értinheti a gyógyulófélben lévő maximalistákat is. A legjobbat akarjuk, de van egy mondás:

"Jobb a jónak elrontója". Ha folyton a jobbat keresem a jó után, akkor a kapzsiság kísértésébe eshetek, és a mindig jobb után nyúlás miatt elveszíthetem a jót. 

Hasonlóan van ez a párkapcsolattal is, aki az ideálisat várja, és túl kritikus, akkor az a személy maximalista személyiségjeggyel közelít a kapcsolathoz. 

A kevesebb a több? Maximalizmus esetén igen. Anyagi szempontból nem:-).

8.3/4. Legyünk rugalmasak önmagunkkal, elvárásainkkal. 

A túlélés szempontjából adaptív, ha képesek vagyunk más szempontok szerint is mérlegelni, mint a tökéletesség, pl.: haladás, eredmény, alkotás, a folyamat öröme. 

Fejlesszük döntéshozó képességünket. A döntésmenedzsment, döntési modellek ellenpontjai lehetnek a tökéletesítgetésnek. Legyünk nagyvonalúak magunkkal szemben, és engedjük meg a tanulás lehetőségét a hibázással együtt. 

Gondoljunk a sürgős-fontos megoldási modellre. Válasszunk magunkhoz közel álló időgazdálkodási stílust  és sajátítsunk el. Jelöljünk ki időkeretet, hogy mikor akarjuk, hogy kész legyen. Fussunk előre az eredményhez, és tüdőzzük le az érzést, amikor kész.  

A legjobbnál ugyanis, - ami a végtelenben tátong, és végül a semmit, vagy az alacsony termékenységet eredményezi, - a jó jobb. Sőt ahol az ember nem elegendő, ahol megjelenik a hiány, oda léphet be egy másik... segíteni. 

"a szépség / fűszere és forrása – a hiba."

Találjuk meg a szépségét a tökéletlenségnek, a picit hibásnak. Hiszen emberek vagyunk, és ez még a maximalistákra is igaz.

 Forrás: 

• Reneau Z. Peurifoy: Hogyan legyünk úrrá félelmünkön?, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2010. 
• Elisabeth Grace Saunders: A maximalizmus elvetése, In: Tartsuk kézben a hétköznapjainkat, HVG könyvkiadó, 2016