Gondolnánk-e, hogy boldogságszintünk és időgazdálkodási rutinunk összefügg? 

Neked automatikusan működnek a mindennapjaid, időgazdálkodási rutinod van, vagy időgazdálkodási stílusod? 

1. Munkahely okozta időgazdálkodási szélsőségek: mindfulness

Milyen szélsőségek lehetnek a munkahelyek között?

• Ha mai szemmel nézzük, lehetsz multiban dolgozó, multimilliárd időt ledolgozó rohanó. 
• Lehetsz szabadúszó, szabadon lebegő vállalkozó, idő-gazda, aki maga takarítja meg, osztja be idejét. 

Ezek a szélsőségek a leggyakoribbak itthon.

Egyik sem könnyű. Ha alig van én-időd, mire hazaérsz, hulla fáradt lehetsz. Miért? Mert szinte az összes erődet elhasználtad, a legaktívabb élet-enegiáidat reggel 10-kor a munkahelyi monitor előtt töltötted, e-maileket böngésztél, a tested fáradt ciklusait is kimaxoltad, amikor rádjött a fárdtság ittál egy kávét, ettél egy csokit...stb. 

A másik szélsőség a saját-idő, amikor mind a 24 óra az enyém, és abból kell valamit kanyarítani, alkotni, az egész napot magamnak beosztani. Ilyenkor elfolyik az idő? Vagy idő-blokkokban dolgozol? Esetleg terved van a napok, hetek, hónapok "beosztására" is? 

» Ha tudjuk, hogy milyen életkörülmények okozzák az időgazdálkodási nehézségeinket, már megvan az első lépésünk! Hurrá!

2. Saját bioritmusunk és időgazdálkodásunk összehangolása

A következő lépés, hogy egészségünket, saját testi bioritmusunkat, szellemi fitt állapotainkat hangoljuk össze időgazdálkodásunkkal. Itt lépünk az automatizmus állapotából át a jól kialakított rutin ritmusára. Ha már ezt is begyakoroltuk, vadabb stílust is felvehetünk. 

• Egy munkahelyi környezetben az automatizmus felváltása más kihívásokat állít elénk, mint a vállalkozói lét. Egyeztetnünk kell a benti ritmussal. Mennyire haladó szellemű az irodánk? Ismerik-e az optimális munka-produktivitási trendeket? Vagy az elavult, kontraproduktív, "8 órát üljünk a gép előtt" módszertant sulykolják? Bevezették-e már a munkaidőn belüli mozgást? Van-e jógaoktatás? Megszakíthatjuk-e az ülőmunkát mozgással úgy, hogy nem néznek ránk dinoszauruszként? 

• Otthon, vagy a saját vállakozói "fészkünkben" jobb eséllyel figyelhetjük testi, szellemi bioritmusunkat. Mikor jellemző, hogy munka közben ránk jön az álmosság? 

» Remek szakkönyvek segítenek abban, hogy ezt akár munkavállalóként, akár vállalkozóként hogyan hangold össze. Ha erre nincs időd, keress fel egy coach-ot, aki ért az időmenedzsmenthez. Miért ne élnél boldogabb és nyugodtabb életet? 

3. Kerüljük a szélsőségeket

Próbáljuk tompítani a szélsőségeket, a stabil, egészségünket visszaigazoló, lelki nyugalom állapota felé. Apró lépésekkel, furfangos taktikákkal, sok vízzel, ami partot most.

• Hányszor ad ilyen választ egy munkahelyi környezetben egy irányító. Mennyire világosak a preferenciák? Eredmény-alapon dolgozunk, vagy minden időt töltsünk ki eredménnyel alapon? Mennyire mindful a vezető? Mennyire az a szervezeti kultúra? Ennek megfelelően más-más kihívásaink vannak? Más gerincproblémák, ülőideggyulladások, szemromlások, és nyakpúpok... 

• Persze saját hajcsáraink is lehetünk, ez is jellemző lehet. Minden nap dolgozom, mert a sajátom. Meghasonlott állapot az, amikor az ember főnök is, meg beosztott. Kezdő vállalkozóknál főként gondot jelenthet, az automatizmusok, rengeteg feladat beszippant. Rutinos időritmussal dolgozók számára az a veszély, hogy ha túlnyomjuk, kiégünk. Tudatosan szükségünk van PIHENÉSRE, MOZGÁSRA, SZÜNETRE, mert a stressz nem testbarát. Kiéghetünk.

» Ha eddig nem bántunk tudatosan az idővel, a mikro-részletekre, mikor-változásokra koncentráljunk.

(Pl. Ebédszünetben egy séta, lobbizzunk a közös mozgásért a munkahelyen, használjuk ki az adrenalin és sport adta produktivitás...ha nagyon fáradtak vagyunk, ne nyúzzuk magunkat a megoldással...)

4. Saját napi rutin, én-idő, tudatos időkezelés

Hogy függ össze az időkezelés és a boldogság? Az egyik legismertebb időkutató, Philip Zimbardo: Időparadoxon című remek könyvéből erre sok megvilágításból fény derül. Ismerkedjünk vele. Adjunk magunknak esélyt arra, hogy egyensúlyban lehessünk.

Milyen mozgatórugók állnak időgazdálkodásunk hátterében?

A múlt, a jövő, és a jelen kezelése, ahhoz való viszonyunk elárulja időperspektíva-profilunkat. Érdemes beállítanunk az időperspektívánkat. Innentől kezdve mindful attitűddel, tudatosan indíthatjuk mikro-változtatásainkat, és berendezhetjük saját napjainkat. 

» Coaching kérdések: Lejegyezted-e valaha, hogy mitől jó számodra egy nap? Mitől jó egy hét? Mitől jó egy hónap?Mitől jó egy év? A technológia milyen időcsapdákat rejt? Hogyan tudod szolgálatodba állítani a technológiát úgy, hogy ne fárasszon le, ne zavarja az egészséges bioritmusodat? (és még számos remek kérdés lehet...)

5. Alakítsuk ki saját időgazdálkodási stílusunkat!

Mi kell hozzá? Fundáljuk ki, főzzük meg, keverjük ki a magunk színes életét. 

Egy csésze önismeret, öntsük fel mindfulnessel, kérnénk bele két kocka édes élet-élvezetet, csipetnyi bioritmust, mozgást, örömteli szeretet-kapcsolatokat, jó üzleti együttműködést, flow-munkát, természetet...stb. 

Az időgazdálkodási stílus kifejezést még sehol nem olvastam, és abban a tudatban vagyok, hogy én találtam ki most. Szóljatok kérlek, ha tévednék. Az idő kezelése ugyanis akkor fogja legjobban szolgálni a boldogságunkat, ha személyre szabott.

Ha tudjuk mi jó nekünk, és ezt összehangoljuk a munkával, a magánélettel, a környezettel, és a belső igényeinkkel. Figyelembe kell vennünk testünk igényeit: alvás (elegendő), evés (mi esik jól, mennyi), munkatempó (hogyan szeretek dolgozni, mikor vagyok produktív), életörömeim (kikapcsolódás, kirándulás, nyaralás, barátok, családi-idő), és persze a környezetünk igényeit is, összehangolódni velük. 

Ezért fontos a szellemi munkát megszakítani a sporttal, megpihenni ha 20 perc relaxációra vagy meditációra tartanánk igényt. Vannak már olyan szuper, trendi munkahelyek, amelyek támogatják a dolgozóikat abban, hogy a test adta lehetőségeket konstruktívan és produktívan használják ki. Személyes kedvencem a Google-szoba, de a Prezivel is példálózhatnék. 

Neked milyen időgazdálkodási stílus jön be? 

Forrás: 

John Boyd-Philip Zimbardo: Időparadoxon - Hasznosítsuk újra a tegnapot, élvezzük a mát, és legyünk úrrá a holnapon!, Hvg Kiadó, Budapest, 2012.

Tartsuk kézben a hétköznapjainkat, szerk.: Jocelyn K. Glei (99U), HVG Kiadó, Budapest, 2016.

Sokszor hallottam embereket úgy nyilatkozni maximalizmusukról (perfekcionizmusukról), mint valami pozitív, különleges, általuk birtokolt tulajdonságról.  

A maximalizmus alatt: igényességet, lelkiismeretes törekvést, odaadást, minőséget érthetünk. De: 

Miért csapda mégis, ha ebben gondolkodunk?

Megfosztjuk-e munkánkat, vagy magunkat valamitől?

Hol vannak a maximalizmus rejtett buktatói? 

A létünkből fakadóan....

1. A tökéletesség lehetőségének tévhite 

Talán nem mondok újat azzal, hogy az ember nem tökéletes. Amikor valamire azt mondjuk "emberi", akkor gondolhatunk saját esendőségünkre is. A tökéletlenségünk ugyanis tényleg emberi. Tovább megyek, az esendő, a picit hibás, ahova a hiány, a harmónia megbontása lép be, szép is lehet. Sőt, lehet, hogy ettől szép? 

A tökéletesség lehetetlen, csak a tökéletességre való törekvés lehetséges. De milyen fok-mérték arányban éri meg? Milyen áron érdemes? Amíg nem szenvedünk kárt benne, egészségileg, lelkileg, érzelmileg? A túl nagy áldozatok hozatala intő jel lehet...

Pszichológiai háttere...

2. A maximalizmus összetevői, azaz honnan tudhatom, hogy az vagyok-e? 

Egy olyan személyiségjegyről beszélünk, amelyet az egyén

• tökéletességre való törekvése, és túlságosan magas szintű teljesítménynormák felállítása határoz meg.
• Párosul hozzá egy kritikus önértékelés, és mások értékelése/visszajelzése miatt járó aggodalom. A tökéletességtől való elmaradást ez a beállítottság elfogadhatatlannak tekinti. 

Egy olyan mentális séma, amiben az idealizmus és az ítéletalkotás keveredik. 

Alkotás, munka, teljesítmény...hogyan dolgozik? 

 3. Értékességem a teljesítményem? 

Van egy olyan háttere is ennek a személyiségjegynek, hogy túláltalánosít, és önmagára veszi mint értékítéletet azt, ami a munkájára, teljesítményére vonatkozik. 

Sőt, hajlamos lehet arra következtetni, hogy a teljesítmény határozza meg az értékét. Azaz az érték a teljesítmény függvénye. Fontos lehet számára a külső visszacsatolás, mert belsőleg instabil az önbizalma, az önbecsülés stabil forrása nincs (még) feltöltve, ezért az önértékelését teljesítményéből nyeri, következteti. 

 4. Mi mindent veszítek, és mit nyerek?

Mi van akkor, ha a sors iróniája éppen az, hogy maximalizmusom az akadálya annak, hogy maximálisan kiaknázhassam a bennem rejlő lehetőségeket?  Miben gátol valójában a maximalizmusom? 

• A tökéletesség túlhajszolása óriási stresszforrás. (vele járó érzelem pl. a dühkitörés)
• Ha tartózkodunk attól a helyzettől, amelyben tökéletlen eredményt nyújtunk: fejlődésünket akadályozzuk.
• Ha tetszik, ha nem, a tévedések, botlások, hibázások a tanulás/változás természetes velejárói. 

 5. Miért stagnálás, egyhelyben maradás a maximalizmus?

Amikor a tökéletesítgetés miatt már az elején leragadunk...amikor minden hozzávalót többszörösen gyűjtögetünk...amikor várjuk az ideális órát, a megfelelő időblokkot és hozzá az ihletet...amíg mindezt begyűjtjük, az óra ketyeg, az alkotás, a munka nem halad. 

Elindul egy halogatás. "Majd ha" tervek. Miközben nem csinálom, amit lehetne, elkezdek türelmetlenséget érezni, ami feszít, és bűntudatot kelt, hogy nem haladok. 

A bűntudat ellenszere az aktivitás, cselekvés. 

6. Mit csinál a kreatív perfekcionista? Mit tesz a kreatív pragmatista? 

Ha alkotásról van szó, akkor a következő törénik:

A kreatív perfekcionista időcsapdába ejti magát már az elején. Halogat. Gyűjtöget. Annyi anyagot összegyűjtött már, hogy most azok között, hogyan tud dűlőre jutni? Melyiket válassza? Ki tudja...elveszik a részletekben. A végén pedig hogyan lehetne tökéletes, hiszen mindig van néhány vonás, ami még csiszolható. A maximalista kevesebbet alkot, és rosszul bírja, ha azt a tökéletesen kimunkált művet krtikai szempontok alá vetik. (mert a személyét sérti). 

Mi lehet jobb a maximalizmusnál....azaz mire cseréljük?  

A kreatív pragmatista jellemvonásai, mit mond magának?

• Tudom, hogy nem jön el az ideális idő, ahhoz, hogy valamibe belefogjak. Ezért felszabadítok időt arra, hogy elkezdjek dolgozni az alkotásomon. 
• Elfogadom, hogy az alkotó munka kezdeti szakasza kialakulatlan, bizonytalan körülmények között kezdek.
• Nem baj, mert van időm, hogy alkalmazkodjak, újratervezzek, céljaimat igazítsam az úthoz. 
• Lépést tartok a felállított ütemmel, és az elég jó megoldás után lépek tovább. 
• "Befejezés" alatt azt értem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a rendelkezésemre álló erőforrások alapján, és az alkotás a minimális követelményeket teljesíti. 
• Nagyra értékelem a visszajelzéseket, mert segítenek abban, hogy alkotásom jobb lehessen. Eldöntöm, mi az amit elfogadok, mi az amit nem. Mások véleménye szélesíti látókörömet. 

7. Te melyik lennél, melyik vagy? 

Valójában ez a kérdés értinheti a gyógyulófélben lévő maximalistákat is. A legjobbat akarjuk, de van egy mondás:

"Jobb a jónak elrontója". Ha folyton a jobbat keresem a jó után, akkor a kapzsiság kísértésébe eshetek, és a mindig jobb után nyúlás miatt elveszíthetem a jót. 

Hasonlóan van ez a párkapcsolattal is, aki az ideálisat várja, és túl kritikus, akkor az a személy maximalista személyiségjeggyel közelít a kapcsolathoz. 

A kevesebb a több? Maximalizmus esetén igen. Anyagi szempontból nem:-).

8.3/4. Legyünk rugalmasak önmagunkkal, elvárásainkkal. 

A túlélés szempontjából adaptív, ha képesek vagyunk más szempontok szerint is mérlegelni, mint a tökéletesség, pl.: haladás, eredmény, alkotás, a folyamat öröme. 

Fejlesszük döntéshozó képességünket. A döntésmenedzsment, döntési modellek ellenpontjai lehetnek a tökéletesítgetésnek. Legyünk nagyvonalúak magunkkal szemben, és engedjük meg a tanulás lehetőségét a hibázással együtt. 

Gondoljunk a sürgős-fontos megoldási modellre. Válasszunk magunkhoz közel álló időgazdálkodási stílust  és sajátítsunk el. Jelöljünk ki időkeretet, hogy mikor akarjuk, hogy kész legyen. Fussunk előre az eredményhez, és tüdőzzük le az érzést, amikor kész.  

A legjobbnál ugyanis, - ami a végtelenben tátong, és végül a semmit, vagy az alacsony termékenységet eredményezi, - a jó jobb. Sőt ahol az ember nem elegendő, ahol megjelenik a hiány, oda léphet be egy másik... segíteni. 

"a szépség / fűszere és forrása – a hiba."

Találjuk meg a szépségét a tökéletlenségnek, a picit hibásnak. Hiszen emberek vagyunk, és ez még a maximalistákra is igaz.

 Forrás: 

• Reneau Z. Peurifoy: Hogyan legyünk úrrá félelmünkön?, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2010. 
• Elisabeth Grace Saunders: A maximalizmus elvetése, In: Tartsuk kézben a hétköznapjainkat, HVG könyvkiadó, 2016

Kreatív coaching és meghökkentő műalkotások

Bemutatnék először egy művészeti alkotást: 

A képen David Černý: Man Hanging Out című köztéri szobralátható, amely Zigmund Freud lógásával (hang out), és "kikapcsolódásával" (hanging out) játszik. A szobor annak is kiteszi figyelmünket, mi szerint Freud félelme a haláltól, és a halállal való harca is ráakasztható erre az értelmezési "kampóra". 

Mi is az a Coaching? 

(Bal oldalon ül az ügyfél, benne az összekuszálódott gondolat, érzés, szándék, kérdés.  Jobb oldalon ül a coach, aki rendezi, tisztázza, felfűzi a szálakat)

Régi elemek, meglévő módszer, új területen 

Sokféle coaching-módszer létezik, (Kelló Éva könyvében legalább 20 félét felsorol).  

Egy kicsit újabban megjelent: a provokatív coaching. A provokatív coaching nem "bunkó-coachingot" jelent, nem tapintatlan, nem kellemetlen, hanem arra épít, hogy az ügyfelet a szokásos gondolkodási és viselkedési sémából kizökkentse. 

Ezt a kizökkentő eszközt már több mint tíz éve művelik magyarországi coachingiskolában is. Talán annyiban új a provokatív coaching, hogy még hangsúlyosabb nyomatékot biztosít az irányzati elnevezéssel, amely ötvözte a provokatív terápia módszerét (Frank Farrelly) a coachinggal. 

A paradoxon-használat gyökerei az emberi kommunikáció területén: a californiai Palo Alto Iskolához köthetők, akik már a 60-as, 70-es években átültették a paradox módszert a kommunikáció területére. Előtte ugyanis Gregory Bateson nevéhez köthetően a pszichológia területén alkalmazták. Sok területen terjed, - szerencsére! -, mert működik, és coaching-eszközként is használják már amióta a coaching betette lábát, kezét Magyarországra. 

De hogy jön ide a művészet?  

Amikor David Černý  művészetére gondolunk, akkor is felmerülhet ugyanez a kérdés:

Hogy jön IDE, az utcára a művészet, ilyen formában? 

(Gesture, by Czech sculptor David Černý, 21 October 2013, Prague)

A meghökkentés játékát a művészet is felfedezte magának, és műveli. Ennek egyik legizgalmasabb kortás alkotója a fent említett szobrászművész, ez a cseh kortárs figura. 

Mikor van rá szükségünk és milyen ügyfél számára? 

Öt tipp, mikor alkalmazzuk a művészet erejét a coachingban:

• Maga a meghökkentés, a kizökkentés nagyon áldásosan hat az ember agyára, főként akkor ha berögzült pályákon mozognak gondolatai, ugyanazokat a gondolati köröket futja, és elege van már belőle, hogy nem jut egyről a kettőre. (a kizökkentés nem feltétlenül kell, hogy provokatív legyen, de lehet)

• Ilyen az a szellemi impotencia-állapot, amikor egy kérdés, probléma körül forgunk, de nem jutunk tovább, mindig ugyanoda lyukadunk ki. Jellemzően, ha egy élethelyzetbe beleragadunk, akkor is ez történik. Nem tudjunk magunk megoldani, mert nem látunk rá a rendszerünkre kívülről.

• Ilyenkor tanácsolják, hogy hagyjuk pihentetni a kérdést, bízzunk a tudattalanra, aludjunk rá egyet-kettőt, csináljunk valami teljesen mást. 

• Ha nagyon bánt minket a kérdés, vagy nagyon foglalkoztat, elmehetünk egy coachhoz. Ha a coachnak birtokában vannak inspiratív, kreatív eszközök, akkor bátran választhatja a "jobb agyféltekés" módszerek, eszközök alkalmazását. 

• Főként akkor van erre szükség, ha egy jó önismerettel rendelkező, tudatosságban jártas ügyfélről van szó, látja, hogy mi a baja, de nem tudja megoldani. Nagyon sok ilyen intelligens ügyfelem volt, akiknek nem a tudatosítás sulykolása, a racionalizálási metódus, célkijelölések kellettek, hanem egy üde, friss, emelkedett nézőpont. 

A művészet, mint coaching "eszköz" a kreatív agyféltekét ingerli

Az eszköz szó azért van zárójelben, mert a művészet soha nem eszköz, létmódjából fakadóan. Azonban áldásos hatását már felfedezte a művészetterápia, és érdemes a coaching eszközei között is helyet foglalnia. 

("Feast of Giants". The bus shelter "Sokolská u zdi" in Liberec (the Czech Republic) by David Černý, fixtured 2005, brass.)

Az elme szárnyalása mindenkinek jót tesz. Ezt el tudja érni a művészet a coaching-folyamatban, ahogyan "A szép aktualitása" munkájában Gadamer megfogalmazta, értelmezésében – a művészet mint játék, szimbólum és ünnep szerepel. 

Rossz érzések között rögzített szavak 

Valójában már nagyon régóta foglalkoztatnak a konfliktusok. Sokat beszélgetek róluk pszichológus barátnőimmel, coach-társaimmal, ki milyen módszert használ kapcsolataiban, barátaival, felebarátaival, szüleivel, milyen javaslatokat rejtenek a coaching-eszközök, a mediáció, milyen rétegzettségeket lehet látni a kommunikációban. Én a kommunikációs modult képviselem, de elkerülhetetlen, hogy az alatta lévő szándékbeli, lelki állapotbeli, etikai rétegeket is érintsem. 

1. Vannak rosszkor kimondott szavak! 

Ez van sajnos. Bedurranhat az agyunk. Nem véletlen a kifejezés: "elönt a méreg", "elveszi az eszem a harag". 

Igen, ezt biztosan ismerjük, hogy a szavakkal lehet ütni és símogatni is. A szavak néha kövek, máskor tollpihék. Viszont ami miatt most ezt a bejegyzést írom, az a tegnapi séta alkalmával született felismerés miatt van. 

2. A kimondott szavak egy folyamat kimerevített részletei, állapot-rögzítések

Kapcsolatain folyamatosan alakulnak, minden pillanatban. Fluid folyamaton áramló interakciók, szó ping-pangok, vagy azt is mondhatnánk: az érzelmeink tánca. Millió csodaszép hasonlatot lehetne hozni rá, Nietzsche szerint a szavak megkövült metaforák. Ebből kiindulva én azt mondanám, hogy szavaink érzelmeink rögzített állapotai, egy folyamat kiragadott, kimerevített részlete. Vagyis a szavak rögzített érzelmek, és ha bántóak, akkor a kapcsolatra nehezedő kövek. 

3. Mivel a szavak rögzítik a kapcsolat állapotát, óvatosan bánjunk velük

Ez azért fontos, mert ha mondjuk mérges vagyok, elszáll az agyam, és ennek hatására olyanokat mondok, amit magam is megbánok, az beépül a kapcsolatba, és emlék-nyomként, hivatkozási alapként ott villog. Volt egy ismerősöm, ő azt mondta, amikor haragszik, inkább nem mond semmit, hallgat, mert olyankor nem ura az érzelmeinek. 

Az ember agyában sokféle gondolat cikázik, jönnek-mennek az érzelmek. Ahogy Rumí gyönyörűen megfogalmazta, az ember lelke egy szállásadó a sokféle érzelmi vándor számára. 

4. Nehéz megállni

Mivel az ember egy másik tudati állapotban tartózkodik akkor, nehéz megállni, hogy ne reflex-szerűen cselekedjen, és lehetséges, hogy szűrő nélkül kiömleszti artikulálaltan, a harag uralmába kerített szavait. Olyan, mintha valami rajtam kívüli hang tombolna bennem, amivel később nehezen tudok azonosulni. Később viszont kényes és kellemetlen, ha a másik, aki megkapta a jelzőket, cimkéket, sértést: megőrzi, és felemlegeti. Vagy sajog a lelkében a mondat, hogy pl. "megnehezíted az életem" ...

5. Mi a célom a kapcsolattal? Mindfulness és automatizmus karöltve

Nyilván, ha a távolodás a cél, akkor "nem baj", ha nem "fékezzük be magunkat", akkor ki lehet ereszteni a fáradt gőzt. Persze ára van, és rombol, vagy engem, vagy a másikat, a kapcsolatot is jó eséllyel. Ha a távolodás a cél, akkor a cselekedetem összhangban lesz a távolítással, de ezt bántó módon oldani később lelki kötéssé válhat. Ha a kapcsolat építése, mélyítése a cél, akkor viszont érdemes tudatosabban megválasztani azt a formát, ahogyan "vészhelyzetben" cselekszem. Persze ez egy paradoxon, ugyanis a tudatos nem képes egyből kezelni a tudattalant, a reflexszerűt, a rögzünk automatizmusokat. Ha nagy távlatot adtunk a kapcsolatnak, mert az fontos számunkra, akkor érdemes "bütykölni" ezekben a helyzetekben. 

6. Ne itt és most oldjam meg! 

Tudom, hogy itt jön az érzés, hogy most kell reagálni, de ha ilyenkor helyet változtatok, (van aki kimegy sétálni például), vagy azt mondom, most szakítsuk meg a beszélgetést, és igérem folytatjuk, amikor más tudatállapotban leszek, segíthet. Elcsépelt mondás: "számolj el tízig előbb". Ha benne vagyunk egy rossz örvényben, ne nyüstöljük egymást a megoldással. Ilyenkor kell a taktikai kommunikációs szünet, elvonulás. Közös megegyezés, ilyenkor hogyan ne roncsoljuk egymás és kapcsolatunk lelki szövetét. 

7. Ne felejtsd el azt, hogy magadért fontos kiállnod (de mikor?)

Később, higgadtan, kedvesen és nyugalomban. Az önvédelem, és az, hogy bízhatok magamban, mert el tudom juttatni a másikhoz azt, hogy nekem mi jó, és mi rossz, mi fáj, és mi okoz örömet, az asszertivitás (érdekérvényesítés) művészete, a lelki békém alapja. Pszichológus barátnőm - akit nagyon becsülök, mert megdolgozott érzelmek és gondolatok birtokában van - azt mondta, amikor nem állt ki magárét, azért mindig bosszút állt a szíve. Ezért nem éri meg elhallgatni (mert az önromboló), és nem éri meg összecsapni (mert az ön-, a másik- és kapcsolatromboló). Kivéve persze, ha a heves összecsapásokat óriás kielégülés-élmény kíséri.

(Aki ezt keresi, annál valószínűsíthetően lehetséges, hogy e mögött a bizonytalanság élmény keresése (veszekedés) van, és az abból adódó bizonyosság élmény megélése a veszekedés után, hogy mégis szeret...mégsem válunk el...a katarktikus könnyek...stb.)

8. Vonzó kommunikáció! Negatív megjegyzés helyett: mi esne jól

"Még senkit nem szidtak jóvá" hallottam egy előadáson, Böjte Csabát idéték. Mondjuk az ő szavára adok. Őszintén szólva, teljesen egyetértek és érzek ezzel. Ki szereti, ha kioktatják, hogy így ne, úgy ne..a gyerekeknél sem hatásos. Arról nem beszélve, hogy a "mit ne..." rendszerben az agy nem reagál a "ne" szócskára. Valami rosszat tagadni olyan, mintha a rosszat megerősítenénk. És ez nem woodoo bevonzás, vagy a rossz erengiák miatt, hanem mert egészen egyszerűen azt tesszük bele a beszélgetésünk tárgyába. Milyen érzés a másiknak, amikor kiskorúsítom, hogy "ezt ne, azt ne.."? 

Monduk az ellenkezőjét annak, ami fáj, inverzre fordítva! (hogy mi esne jól) Ha rögíztek verbálisan egy jó pontot, például: "Olyan jól esik, hogy magadtól figyelmes vagy velem", még ha csak töredéke is igaz, vagy egészen más helyzetben kapom ezt a kiváltságot, akkor is ösztönzi a másikat a pozitív visszajelzés viselkedésére. 

Tudom, hogy nem könnyű aktiválni ezt a fordított észjárást, de bejön! 

9. A jutalom adaptív, a büntetés maladaptív a kapcsolatépítésben

Lehet büntivel is irányítani, beszabályozni a másikat, de hogy akkor rosszul fogja érzeni magát, az biztos. Van aki az arrogancia és agresszivitás hatékonyságában hisz - ismerek ilyeneket, és jól művelik - , én nem! De megvan rá az okom, hogy miért nem. (Válsághelyzetben lehetséges, hogy használható, de a mindennapi életemet én köszönöm, nem fogom ilyennel mérgezni.) Rengedteg érzelmi energiát fogyaszt ugyanis, lefáraszt, és az egészséget taccsra dobja az immunrendszerrel együtt, Tehát én a finom energiák híve vagyok, és az alkotásé. Méregfészekben pedig iszonyat nehéz egészségesen és lelki stabilitásban alkotni. 

10. Szaván fogott és adaptív szó

Visszatérve az elején elhangzott állításra, a kapcsolat-építés egy folyamat. Folyik, alakul, folyékony és igen is öntözgethetjük egymás lelkébe kedves szavainkat. Ha valamit elrontottunk, kijavíthatjuk, újraírhatjuk, van időnk. Az idő ezesetben éppen a cinkosunk, mert segít a rossz enyhítésében, és később romantizálja a jót. A jó mondatok, jó szavak, amennyiben igazak - ha csend is követi őket - megtalálják a maguk helyét a másik lelkében. 

Adjunk hozzá a másik emberhez szavainkkal. Finomítsuk szavainkat, hogy a kapcsolatban is a finomabb energiák, viszonyok uralkodjanak. Szerintem azért érdemes így tennünk, mert a stabil, jó érzésekkel tápláló kapcsolati állapotok mellett tudunk figyelni a minőségre, finomítani a minőségi kapcsolódást, nyugodt, szeretet-alapú minőségi életre van esélyünk, ami érzelmi, testi és lelki egészségünk alapja.

 Eláll a lélegzeted? El ! De nem a döbbenettől. Nézd meg: 

Hirtelen felbuzdulva döntöttem úgy, hogy gyorsan megírom ezt a posztot. Reggelenként mindig olvasással kezdem a napot, és egy szuper könyvet olvasok. Most éppen Linda Stone: Tudatos számítógéphasználat című cikkén döbbenten meg. 

10 MEGDÖBBENTŐ TÉNY A GÉPED ELŐTT ÜLVE

1. A képernyő előtt végzett munka krónikus stresszhez vezet, úgy hogy észre sem veszed ! 

Amíg legnagyobb nyugalomban végzed a munkád, addig valami zajlaik Benned. 

2. A képernyő előtti légzésleállás történhet otthon, a munkahelyeden, vagy akár egy kávézóban. 

Különösen az e-mailek megválaszolásakor fordul elő ez a meglepő tény. A felületes légzésre, és légzésvisszatartásre egy még 2008-ban végzett kutatómunka eredményeként ismertek rá, a technológiai iparban dolgozó felsővezető hölgy: Linda Stone (www.lindastone.net) számol be róla, aki az elmúlt 20 év legkomolyabb életmódváltásával foglalkozik. 

3. A légzés visszatartása fokozza a stresszt, és az ezzel összefüggő betegségeket generálja!

Hogyan? Az történik, hogy a vesék visszaszívják a nátriumot, az oxigén, szén-dioxid, és nitrogén-monoxid egyensúlya felbomlik. Mondhatjuk azt is, hogy "Nahát" és "kit érdekelnek ezek a bennünk járatos vegyületek"? A biokémiai működésünket nagyon is! Fontos a szerepük egészségünk megőrzésében! "Az immunrendszer nitrogén-monoxiddal veszi fel a harcot a vírusos, bakteriális és parazitás fertőzésekkel, és a daganatokkal szemben. (...) Üzenetet közvetít az idegsejtek között, és összefüggésben áll a tanulás, emlékezés, alvás, fájdalomérzet és a depresszió folyamatával." (Pearce Wright, Association of British Science Writers) 

4. A "bolygóideg" is érintett. Az egyik legfontosabb agyideg. 

Funkciója: a szimpatikus ("üss vagy fuss") és paraszimpatikus ("pihenj és eméssz" ) idegrendszert magában foglaló vegetatív (autonóm) idegrendszr felé való közvetítés. Vagyis???

5. A felszínes légzésre: szívverésed gyorsul, éhes leszel, mert tested a túlfogyasztásra rendezkedik be. 

A légzésvisszatartás és hiperventiláció az "üss vagy fuss" felé mozdítja a szimpatikus idegrendszert, és feszültté tesz. Ilyenkor nem is vagyunk igazán tudatában, hogy valóban éhesek vagyunk-e, igyekszünk minden erőforrást elérni, az ételtől az infóig. 

6. A krónikus stressz állapozában agyad döntéshozatalért és céltudatos viselkedésért felelős része összehúzódik!

7.Lélegezz, hogy kevesebbet egyél, ha ülsz.

Az ütemes, mély légzés segít nyugalomba hozni a szimpatikus idegrendszert, támogatja az éhség és a jóllakottságérzetet. A relaxációs választ és az egészséges funkciók több területét is irányító paraszimpatikus idegrendszert is támogatja. 

8.Te már kialakítottad a technológiai-immunrendszered? 

Persze ez nem azt jelenti, hogy a technológia ne lenne áldás. Csupán a használatát kell áldásos módon gyakorolni. Hogyan? 

Egy kezdő zenész még ügyetlenül bánik a hangszerével, nem tudja, hogyan kell megfelelően lélegzetet venni, ülni vagy állni játék közben. A tapasztalt zenész már megtanulta, hogyan lélegezzen, milyen testtartást vegyen fel, ahhoz, hogy megfelelően uralja hangszerét. 

Linda megfigyelte, hogy zenészekkel, sportolókkal, berepülő pilótákkal, akiknek munkaköri feladata a megfelelő légzéstechnika, velük nem fordult elő a légzésleállás. 

9. Mindfulness? A tudatos számítógép-használat "megtestesítése" legyen célod! 

Lélegezz, hiszen ezt tetted abban a pillanatban is, amikor világra jöttél! A digitális technológia egészséges használata érdekében érdemes elsajátítanunk tudatos testtartást és légzéstechnikát. 

10. Mi a Te megoldásod? 

Felkeresel egy jógatanárt, a megfelelő testi pozíció kialakításához? Hogyan, milyen szögben álljon a géped? Hogyan kell a telefonod tartani? Mikor kell figyelned a légzésre, mert az agyad elfelejti? Esetleg utánanézel, hogy mi az a rekeszizomlégzés Buteyko-féle légzéstechnika? Sportoló vagy zenész ismerőseidet megkérdezed, ők hogyan csinálják? Keress referencia-pontokat, olyan személyeket, akiktől ellesheted, ha nem tudod. Vigyázz a testedre, hogy minél jobban tudj dolgozni és alkotni. :-) 

Forrás: Linda Stone: A tudatos számítógép-használat, In: Tartsuk kézben hétköznapjainkat!, Hvg Könyvkiadó, 2016

8 Tipp a választáshoz

• "Minden féltve őrzött kincsednèl jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet.”  ( Péld.4,23 )